LÉLEK-HARMÓNIA

Spirituális tanácsadás, angyalokkal való gyógyítás, kártyavetés, tisztánlátás "Az angyalok Isten legtisztább gondolatai, amelyek az igazság és a szeretet szárnyán szállnak." (Mary Baker Eddy)


Atlantisz 12 gyűrűt formálva egy hosszú, elnyúló dombon terült el. Minden egyes gyűrűt egy fal határolt, amely egy meghatározott drágakő és a hozzátartozó angyal rezgését bocsátotta ki. Minden egyes falon egy kapu vezetett át, amely a fal mentén egy kör alakú utcába nyílott. A kapukat egy egyenesen vezető út kötötte össze egészen a dombtetőig, ahol a főtemplom állt.civilizációt a szent tudományok beavatottai vezették, (Óriás "papok") akik élő, napi kapcsolatban voltak az angyalokkal, és talán magával Istennel.


T
öbb ezer év eltelte után az emberiség lassan megerősödött. Az "angyalok" tudták, hogy az eredeti terv szerint rájuk már nincs szükség, az ő idejük lejárt. Tudatták az óriásokkal, hogy el kell hagyniuk Atlantiszt. Rájuk bízták, hogy ha eljön az idő ők is hagyják el a Földet.
Az "angyalok" tehát eltűntek, és magukkal vitték a csodákat. Az "angyalok" emberek közötti életéből csak néhány kósza emlék maradt az Akashában, aminek nyomán néhány sor megemlékezett róluk a biblia elején.

Aztán...„Földrengés rázta meg a térséget, és félelmetes szökőár keletkezett. Egy nap és egy éjjel lefolyása alatt Atlantisz lesüllyedt a tenger mélyére." Platón görög filozófus 2300 éve így számolt be a mesésen gazdag város pusztulásáról. Leírásai az óta is tudósok garmadát tartják izgalomba. De létezett-e valóban Atlantisz? És ha igen, hol helyezkedett el, mikor tűnt el?

Atlantisz Aranykorszakában az emberek maximálisan arra törekedtek, hogy szeretetben éljenek. Így óvták meg az ötödik dimenzióbeli rezgésszintjüket. Tökéletes összhangban éltek a legmagasabb szellemi értékekkel. Egyik főmondatuk így hangzik: „Amit nem akarsz, hogy megtegyenek veled, azt ne cselekedd másokkal sem!" Ennél fogva mindig szeretetteljesek voltak egymással, nyitottak, igazságosak, együttműködők és nemes lelkűek. Pont olyanok, amit másoktól elvártak.


Atlantisz Aranykorában minden információt, kezdve a képzések tartalmától a spirituális tanításokig telepatikusan egy speciális kvarckristályban töltöttek fel, és ott raktározták időtlen időkig. Ezt a tudást bárki letölthette kisebb kristályokra, amit aztán bárhová lehetett teleportálni. Az emberek ellazultak, így tették befogadóvá magukat, és megkapták a szükséges információkat, amikor a követ a harmadik szemükhöz tették. Ily módon keletkezett egy szellemi internet, amely alapvetően a képzést és a nevelést szolgálta.
Atlantiszban az állam élén főpapok és főpapnők álltak. Pontosan hat főpap és hat főpapnő, akik különösen fejlett kozmikus lények voltak. Felettük pedig az Intergalaktikus Tanács állt, akik telepatikus úton küldték tanácsaikat Atlantisz vezetői felé. A főpapok és főpapnők mindegyike felelős volt a tizenkét régió egyikéért. Vezető egyéniségek voltak, akik teljesen önzetlenül tevékenykedtek a nép jólétéért. Vezették a fontos szertartásokat és belemerítették az embereket a tiszta, magas frekvenciájú fénybe.
Atlantisz Aranykorában a Tudás Templomában vizsgálták meg a gyermekek auráját, az erre kijelölt papok, annak érdekében, hogy tudásukat képességük szerint fejlesszék. A Tudás Templomai békés, nyugodt helyek voltak, ahol mindig lágy zene szólt, hogy a gyerekek el tudjanak lazulni. A papok ugyanis telepatikus úton adták át nekik a szellemi tudást. A tanítás másik módja az volt, hogy az itt levő színek segítségével aktiválták a gyerekek jobb agyféltekéjét, majd beprogramozott kristályokat tettek a gyerekek harmadik szeméhez.

Az egyszarvúakat mi csak a mesékből ismerjük, az atlantisziak azonban személyesen is találkozhattak velük. Az Aranykorban az egyszarvúak járultak hozzá ahhoz, hogy az atlantisziak tisztaságát és isteni ártatlanságát megóvják. A hetedik dimenzió hófehér, felemelkedett lovainak harmadik szeméből áradt egy csodálatos fény, melyet, mint egy tiszta energianyalábot az emberekre irányították, hogy megtisztítsák aurájukat. 
Arany Atlantiszban minden ember rendelkezett bizonyos fokú gyógyító képességgel, de azokat speciálisan képezték, akiknek különleges képességeik voltak arra, hogy ezzel a szent, isteni energiát épségben át tudják adni. Ők a gyógyítás templomában tevékenykedtek, de ez a tevékenység inkább az egészség megőrzéséről szólt, mert nem igen voltak beteg emberek az atlantisziak között. A gyógyítók tehát megtisztították az emberek csakráit, és jó egészségben tartották őket. Hogy a gyógyítási folyamatot megkönnyítsék, a hangokat, a színeket, a geometrikus alakzatokat, a gyógynövényeket és a gyógyító köveket egybeültették. 

Atlantiszban az idősebb papok különleges koncentrált energiájú, energetizált helyeket hoztak létre. Ezek olyan magas frekvenciájú energiával teli tartályok voltak, amelyek minden embernek a rendelkezésére álltak. A tartályok segítségével tudták fokozni vitalitásukat, és formába önteni látomásaikat. Később az Ibolya Láng is az atlantisziak rendelkezésére állt, amit vizualizálhattak vagy előhívhattak, hogy segítségével a negatívitást átalakíthassák szeretetté.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 15
Heti: 9
Havi: 233
Össz.: 175 692

Látogatottság növelés
Oldal: Atlantisz
LÉLEK-HARMÓNIA - © 2008 - 2024 - lelekharmonia.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »